|
Azt már rögtön az elején illik tisztázni, hogy ez egy kicsit lebutított program, a teljes változat ennél a verziónál sokkal többet tud. A legalapvetőbb funkciókat viszont ez a program is tudja, és a legtöbbször ez elég is. Most induló cikksorozatunkban ennek a programnak a kezelésével foglalkozunk, részletesen tárgyalva a lehetőségeket. A cikksorozat első részében csak a legalapvetőbb beállításokkal ismerkedünk meg, illetve létrehozunk egy egyszerű telepítőprogramot.
A program indításakor egy dialógus ablakot kapunk, amelyben választhatunk, hogy megnyitunk egy már létező Setup Project-et (Open an existing Setup Project), megnyitjuk az utoljára módosított project-et (Open your last Setup Project), vagy létrehozunk egy újat (Create a new Setup Project).
Ha új project-et hozunk létre, akkor meg kell adnunk a nevét (Project Name), valamint a könyvtárat. Ha új könyvtárat szeretnénk létrehozni, akkor ennek is meg kell adnunk a nevét a New Subdirectory mezőben. Az "Include custom setup type" kapcsolóval később foglalkozunk.
Általában ezeknek az adatoknak a megadása elég is, tehát a Create gombbal hozzuk létre az új project-et. A megadott könyvtárban létrejön egy fájl .iwz kiterjesztéssel, és megjelenik egy füzetlaphoz hasonló ablak. Ebben fel vannak sorolva az egyes lépések, amiket végre kell hajtanunk a project elkészítéséhez. A lépések mellett kis piros pipa jelzi, hogy az adott feladatot illetve beállítást elvégeztük. Az első ilyen feladat a telepítő program megjelenésére vonatkozó beállítások, de mint majd látni fogjuk, azért van itt más, fontosabb dolog is.
Az első ablak az "Application information". Az Application Name mezőben kell megadnunk a telepítendő alkalmazás nevét. Alapesetben ez lesz annak az alkönyvtárnak a neve, ahová a programot telepítjük, illetve a Start menüben is ilyen néven jön létre egy új mappa, ahonnan a programot majd indíthatjuk. Ez alatt található az Application Executable mező, ahol az EXE kiterjesztésű programfájlt kell megadni. A Version mezőben adhatjuk meg a program verziószámát. A Company mezőbe beírhatjuk a cégünk, vagy saját nevünk. Az alapértelmezett telepítési könyvtár úgy fog kinézni, hogy "C:\Program Files\cégnév\programnév". Ezt természetesen tetszés szerint módosíthatjuk. Már itt érdemes szólni arról, hogy az egyes speciális könyvtárakat hogyan tudjuk megadni egy ilyen elérési útvonalban. Ha jól megnézzük a Default Destination Directory mező tartalmát, akkor láthatjuk, hogy nem konkrét elérési útvonal van megadva, hanem egy azonosító, majd a fent említett könyvtárak nevei. Az azonosító alapesetben "<ProgramFilesDir>", ami a Program Files könyvtárat jelöli. Mivel ez a könyvtár nem minden esetben a C: meghajtón van, ezért érdemes így megadni. További azonosítókat is használhatunk, melyek a következők:
<INSTALLDIR> Ez az alapértelmezett telepítési könyvtár elérési útvonala, melyet a Default Destination Directory mezőben adtunk meg.
<WINDIR> A Windows könyvtár elérési útvonala, ami általában "C:\Windows", de ettől eltérő is lehet.
<WINSYSDIR> A Windows System könyvtárát azonosítja (pl. "C:\Windows\System"). Azoknál a Windows verzióknál, ahol már van System32 könyvtár, ott ezt a könyvtárat jelöli (pl. Windows NT, Windows ME, stb.). Ebben az esetben a System könyvtárat a <WINSYS16DIR> azonosító adja meg.
<WINDISK> Annak a meghajtónak a betűjelét adja meg, amelyikre a Windows telepítve van (pl. "C:").
<WINSYSDISK> Annak a meghajtónak a betűjelét adja meg, amelyiken a Windows System könyvtára található.
<ProgramFilesDir> A Program Files könyvtár elérési útvonalát adja meg (pl. "C:\Program Files").
<CommonFilesDir> A Common Files könyvtár elérési útvonalát adja meg. Ebben a könyvtárban olyan fájlok találhatók, melyeket több alkalmazás is használhat. (pl. "C:\Program Files\Common Files"). Windows'95 alatt ennek a könyvtárnak az elérési útvonala a Registry-ből olvasható ki, a CommonFilesDir azonosítóból. Windows NT alatt ez a könyvtár általában megegyezik a Program Files könyvtárral. Windows 3.x alatt a "<WINDISK>CommonF" könyvtár használatos.
<FONTDIR> Annak a könyvtárnak az elérési útvonala, ahol a Windows a betűtípusokat tárolja. (pl. "C:\Windows\Fonts").
<SRCDIR> Annak a könyvtárnak az elérési útvonala, ahonnan a fájlok másolásra kerülnek telepítéskor. Például ha lemezről telepítünk, akkor "A:".
<SUPPORTDIR> Ha a telepítésnél használunk saját dll-eket, akkor azok ebbe a könyvtárba kerülnek, majd a telepítés után törlődnek. Saját dll-eket csak a program teljes verziójában tudunk használni!
<DATABASEDIR> A program által használt adatbázis elérési útvonala. Általában "<INSTALLDIR>\Data".
Ennyi kitérő után most térjünk rá a Main Window ablakra. Ebben a telepítő megjelenésével kapcsolatos beállításokat tehetjük meg. A Main Title ablakban beállíthatjuk a feliratot, ami a telepítő ablakának bal-felső részén fog megjelenni. Ez lehet egy egyszerű szöveg (Text), vagy akár kép is (Bitmap). Fontos tudni a képekről, hogy az InstallShield Express csak maximum 16 színű képeket tud kezelni. Ha nem ilyet adunk meg, akkor hibaüzenetet kapunk! A Logo Bitmap ablakban szintén megadhatunk egy képet, aminek pozícióját már tetszőlegesen meghatározhatjuk. Lehetőleg olyan helyre tegyük, ahol látható is lesz. Például ha Billboard-okat is használunk (lásd később), akkor a Logo-t ne tegyük az ablak közepére.
A Background Color legördülő listából kiválaszthatjuk a telepítő ablak háttérszínét, ami lehet egy egyszerű szín ("Solid …"), vagy akár színátmenet is ("Dithered …").
A Features ablakban csupán egy kapcsoló található, ez az "Automatic Uninstaller". Mint a neve is mutatja, ha ezt bekapcsoljuk, akkor egy automatikus eltávolító is telepítésre kerül, így a felhasználó a "Vezérlőpult/Programok hozzáadása" programból könnyedén eltávolíthatja az alkalmazásunkat.
A következő lépés az alkalmazás által használt fájlok, objektumok beillesztése a Setup Project-be. Ezzel később foglalkozunk, mivel egy egyszerű programnál, ami még adatbázist sem használ, ezt a részt egyelőre kihagyhatjuk.
A következő fontos lépés a telepítendő fájlok megadása. Ezt a "Groups and Files" ablakban tehetjük meg. Az ablakban baloldalon láthatjuk a telepítendő fájlok csoportjait. Egy-egy csoportba tetszőleges fájl felvehető, de arra figyelni kell, hogy egy csoportban lévő fájlok mindig ugyanabba a könyvtárba kerülnek. Alapértelmezetten van egy Progam Files csoport, ami az alapértelmezett telepítési könyvtárba másolandó fájlokat tartalmazza. Ha az Application Executable mezőben megadtuk az EXE fájlt, akkor az ebbe a csoportba fog kerülni. Ha nem adtunk meg semmit, akkor üres. Egy csoporthoz úgy adhatunk hozzá fájlokat, hogy az Intézőből áthúzzuk azokat, vagy az Insert Files gombra kattintva egy dialógus ablakban kijelöljük őket. Új csoportot a New Group gombbal hozhatunk létre.
Ha felvettük a telepítendő fájlokat, akkor állítsuk be a telepítés során megjelenő dialógus, illetve egyéb ablakokat. Ezt a Dialog Boxes ablakban tehetjük meg. A baloldalon fel vannak sorolva a lehetőségek, a mellettük lévő kapcsolóval állíthatjuk be, hogy melyikre van szükségünk, és melyikre nincs. A jobboldalon megnézhetjük, hogy a kiválasztott dialógus ablak nagyjából hogyan néz ki, illetve a Settings fülre kattintva különböző beállításokat is módosíthatunk.
Elsőnek megadhatjuk a Welcome Bitmap-ot, ami akkor jelenik meg, amikor a telepítő program elindul. Ez is sajnos csak 16 színű kép lehet, amit a Settings ablakban választhatunk ki.
A Welcome Message egy egyszerű dialógus ablak, amely tájékoztatja a felhasználót.
A Software License Agreement dialógus ablak megjelenít egy tetszőleges megadható szövegfájlt. A fájl a program végfelhasználói licencszerződését tartalmazza. Természetesen ezt csak akkor érdemes használni, ha van ilyen.
A Readme Information szintén egy tetszőlegesen megadható szövegfájlt jelenít meg, amiben fontos információkat közölhetünk a felhasználóval.
A User Information dialógus ablakban adható meg a felhasználó neve, cége, és a program sorozatszáma. Ha megnézzük a Settings ablakot, akkor láthatjuk, hogy mennyi további lehetőségünk lenne az InstallShield teljes verziójában. Most viszont sajnos be kell érnünk csak a felhasználó és a cége nevével.
A Choose Destination Location ablakban a felhasználó eltérhet az alapértelmezett telepítési útvonaltól, és tetszőleges helyet adhat meg. Ha engedélyezzük ezt a lehetőséget, akkor figyeljünk arra, hogy a telepítési könyvtárat mindig az <INSTALLDIR> azonosítóval adjuk meg!
A Choose Database Location ablakban a program adatbázisának elérési útvonalát adhatja meg a felhasználó. Ha az "Exclude <DATABSEDIR> from uninstall" kapcsoló be van kapcsolva, akkor a program eltávolításakor ez a könyvtár, és ennek tartalma nem törlődik.
A Setup Type dialógus ablakban a felhasználó beállíthatja, hogy milyen telepítési típust szeretne (alapértelmezett, teljes, vagy egyéni). Erről a cikksorozat következő részében lesz szó.
A Custom Setup ablakban adható meg, hogy mely csoportok, és azok mely részei legyenek telepítve.
A Select Program Folder ablakban lehet megadni, hogy a Start menüben a program milyen nevű mappába kerüljön.
A Start Copying Files ablakban megjelennek a telepítés beállításai, és a felhasználó elindíthatja a fájlok másolását, vagyis a tényleges telepítést.
A Progress Indicator ablakban egy folyamatjelző sáv mutatja a telepítés menetét. Ezt mindenképpen érdemes bekacsolni.
A Billboards képeket jelenít meg a telepítés közben, hasonlóan például a Windows telepítőjéhez. A Settings ablakban meg kell adni azt a könyvtárat, ahol a képek találhatók. BMP és WMF formátumú képeket tud csak megjeleníteni!
A Setup Complete ablak a telepítés végén jelenik meg. Ebben van egy Launch the program file kapcsoló, amivel a felhasználó megadhatja, hogy a telepítés után a programot azonnal el is indítja. A Settings ablakban további lehetőségek vannak. Az Always show reboot computer dialog egy dialógus ablakot jelenít meg, amiben a felhasználó eldöntheti, hogy újraindítja-e a számítógépet. Ezt akkor érdemes használni, ha a telepítés után feltétlenül szükség van egy újraindításra. A Run command mezőben megadhatjuk a programfájlt, amit a telepítő elindít, ha a felhasználó ezt kívánja. Az ez alatt található mezőben megadhatjuk ennek a programnak a paramétereit. A Readme File mezőben megadhatunk egy szövegfájlt, amit a telepítés után kívánunk megjeleníteni.
Ha mindent beállítottunk, akkor most már csak a telepítőlemezek elkészítése van hátra. Ehhez a Disk Builder ablakot kell megnyitnunk. Ebben alul található egy legördülő lista, amiből kiválaszthatjuk az adathordozó típusát. A telepítő készlet úgy lesz összeállítva, hogy a fájlok ráférjenek a kiválasztott adathordozóra. Abban a könyvtárban, ahol a Setup Project fájl van, létrejön egy olyan könyvtár, aminek a neve a kiválasztott adathordozó nevével azonos, tehát ha például "1,44MB"-ot választottunk, akkor egy "144MB" könyvtár. Ezen a könyvtáron annyi Diskx nevű könyvtár jön létre, amennyi lemezre szükség lesz. Az x a lemez sorszámát jelöli. A könyvtárakban pedig megtalálhatók a lemezekre másolandó fájlok, de csak akkor, ha a Build gombbal elkészítettük azokat. Ha ezt megtettük, akkor letesztelhetjük a telepítőt a Test Run-nal. Ha minden rendben, akkor a Copy to Floppy-val lemezekre másolhatjuk a telepítőkészletet.
|