HyperLink
Bejelentkezés
E-mail: 
Jelszó: 





Skip Navigation Links
 

Kurzor mellé animált BMP megjelenítése


Példaprogram letöltése

16893 bájt

Ebből a példaprogramból megtudhatjuk, hogy miként jeleníthetünk meg az egér kurzor mellett tetszőleges információt a felhasználó számára.
Jelen példánkban ez az információ nem más, mint egy animációs rajz, melyet bitmap-ek egymás utáni megjelenítésével hozunk létre.
Felhasználva az itt bemutatottakat, már könnyedén készíthetünk más jellegű információ megjelenítő eszközt is, mely akár csak egy képet, akár folyamatosan változó szöveget is mutathat a felhasználó számára.

A megvalósítás arra épül, hogy készítünk egy speciális Hint ablakot, melyben most nem egy egyszerű szöveg jelenik meg, hanem egy animált bitmap. Figyelve az egér mozgását, ezt a Hint ablakot folyamatosan mozgatjuk az egérrel együtt.
A Hint ablakot a TExHintWindow osztályban hozzuk létre. A megjelenítendő képeket egy TImageList komponensből vesszük, míg két kép megjelenítése közötti időzítésre egy TTimer komponenst használunk.
Az egér mozgásának követésére egy speciális algoritmust használunk fel, melyben a TrackMouseEvent függvény játssza a főszerepet. Erről részletesebb leírást lapunk 2. évfolyamának 4. számában találhat az „Egér koordinátájának folyamatos megjelenítése egy Hint ablakban” című cikknél.
Más animáció megjelenítéséhez csak a TImageList-ben tárolt képeket kell cserélnünk. Az animáció automatikusan az összes rendelkezésre álló képet le fogja „vetíteni”. A képek közötti eltel időt a TTimer komponens Interval property-nek értékével szabályozhatjuk.

Cikksorozat

#IDKategóriaCikk címeSorozat
1488DelphiMS SQL tárolt eljárások1. rész
1499DelphiMS SQL tárolt eljárások2. rész
1507DelphiMS SQL tárolt eljárások3. rész
1519DelphiMS SQL tárolt eljárások4. rész
1526DelphiMS SQL tárolt eljárások5. rész
1537DelphiMS SQL tárolt eljárások6. rész
1546DelphiMS SQL tárolt eljárások7. rész
1553DelphiMS SQL tárolt eljárások8. rész
1564DelphiMS SQL tárolt eljárások9. rész
1573DelphiMS SQL tárolt eljárások10. rész
1582DelphiMS SQL tárolt eljárások11. rész
1591DelphiMS SQL tárolt eljárások12. rész
1600DelphiMS SQL tárolt eljárások13. rész
1609DelphiMS SQL tárolt eljárások14. rész
1617DelphiMS SQL tárolt eljárások15. rész
1626DelphiMS SQL tárolt eljárások16. rész


Könyv
Ez a cikk megtalálható ebben a könyvben: Delphi Software Offline 2002 évkönyv 511. oldal

Felhasználási feltételek
A Software Online szoftverfejlesztői magazin mindegyik cikke, minden megjelent képe, és egyéb publikált anyaga szerzői jog védelme alatt áll! Bármilyen formában történő másodlagos terjesztésük, közzétételük vagy felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes írásbeli engedélyével történhet!

Copyright © 1999-2012 Animare Software Kft. Minden jog fenntartva!
| Készült: Animare Stúdió | Adatvédelem | Kapcsolat |