HyperLink
Bejelentkezés
E-mail: 
Jelszó: 





Skip Navigation Links
 

Egy kereső program alapjai


Példaprogram letöltése

7536 bájt

Ha szeretnénk készíteni egy kereső programot, mely akár az Interneten, akár csak helyi gépen, illetve hálózaton működik, és amely képes arra, hogy különféle dokumentumok, állományok közötti keresést tegyen lehetővé kulcsszavak alapján, akkor ebből a cikkből megtudhatjuk, hogyan is érdemes ennek nekiállni.
Ha szeretnénk készíteni egy kereső programot, mely akár az Interneten, akár csak helyi gépen, illetve hálózaton működik, és amely képes arra, hogy különféle dokumentumok, állományok közötti keresést tegyen lehetővé kulcsszavak alapján, akkor ebből a cikkből megtudhatjuk, hogyan is érdemes ennek nekiállni.


Ahhoz, hogy egy kereső program tudjon keresni dokumentumok között, ahhoz először is le kell indexelnünk a tartalmat.

Tovább bontva a problémát először csak vegyünk egyetlen állomány indexelését. Ez úgy nézne ki, hogy meg kell keresnünk az állományban lévő összes szót, majd ezeket eltárolnunk azzal a plusz információval, hogy melyik is ez az állomány. A szavak kigyűjtésénél, ha találunk azonos szavakat, akkor azokból csupán egyet tárolunk el, mivel keresésnél csupán majd arra lesz szükségünk, hogy egy adott szó megtalálható-e a dokumentumban vagy sem.

Első lépésként töltsünk be egy állományt egy sztring típusú változóba. Majd fogjunk egy TStringList típusú objektumot. Ezt fogjuk feltölteni a betöltött állományban lévő szavakkal.

Hogy az azonosokat kiszűrjük, a lista Duplicates property-t állítsuk dupIgnore értékre.

Ezután egy FOR ciklussal végigmegyünk az állományon karakterenként. Egy OkChar-nak nevezett függvénnyel vizsgáljuk, hogy az adott karakter egy szóban van, vagy pedig valamilyen más karakter két szó között. Előző esetben egy belső sztring típusú változóhoz hozzáadjuk az aktuális karaktert, utóbbi esetben pedig hozzáadjuk a listához az eddig összegyűjtött karaktereket.

A ciklus végére előáll a kívánt lista a betöltött dokumentum (jelen esetben Pascal forráskód) szavaiból. Megjelenítéshez ennek a tartalmát áttöltjük egy TListBox-ba.


Könyv
Ez a cikk megtalálható ebben a könyvben: Delphi Software Offline 1999 évkönyv 197. oldal

Felhasználási feltételek
A Software Online szoftverfejlesztői magazin mindegyik cikke, minden megjelent képe, és egyéb publikált anyaga szerzői jog védelme alatt áll! Bármilyen formában történő másodlagos terjesztésük, közzétételük vagy felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes írásbeli engedélyével történhet!

Copyright © 1999-2012 Animare Software Kft. Minden jog fenntartva!
| Készült: Animare Stúdió | Adatvédelem | Kapcsolat |