|
|
|
|
Példaprogram letöltése
7465 bájt
|
E cikkben azt tűzzük ki célul, hogy egy színes vonalat tudjunk húzni a Form-on, melynek egyik vége teljesen átlátszó, míg a másik vége egyáltalán nem az. A vonal két végpontja között pedig az átlátszóság arányosan növekszik a vonal hosszával. Ilyen vonalakat használva látványos grafikát készíthetünk alkalmazásunkhoz.
A megoldáshoz a már ismertetett LinerGradientBrush osztályt használjuk ecsetként, mely képes arra, hogy két szín között egy adott területen színátmenetet képezzen. Itt természetesen megadhatjuk azt is, hogy a kezdő és befejező szín ugyanaz legyen, így a rajzolt objektum kitöltése nem színátmenetként, hanem egy folyamatos színként jelenne meg. Mivel nekünk most nem a két szín közötti átmenetre, hanem a látható és átlátszó objektum közötti átmenetre van szükségünk, így felhasználjuk azt a trükköt, hogy egy szín megadásakor hozzárendelhetünk egy ún. Alpha értéket is, mely az átlátszóság mértékét adja meg 0 és 255 közötti skálán. Ehhez a Color osztály FromArgb függvényét kell használnunk, amely négy byte típusú paramétert vár. Ezek közül az első lesz az Alpha érték, míg a következő három a piros, zöld és kék színcsatorna értéke. A FromArgb függvény másik változata két paramétert vár: az Alpha és egy Color típusú értéket.
private void Form1_Paint(object sender, System.Windows.Forms.PaintEventArgs e)
{
Graphics g = e.Graphics;
g.DrawString("Software Online példaprogram", new Font("Times Roman", 20), new SolidBrush(Color.Black), 10, 10, StringFormat.GenericDefault);
Készítünk tehát egy téglalapot, mely a kirajzolandó vonal területét határozza meg.
Rectangle r = new Rectangle(10, 22, 300, 10);
Ezek után létrehozzuk a LinearGradientBrush ecsetet, melyben ugyanazt a színt adjuk meg, de az egyik esetben nem lesz átlátszó, míg a másikban teljesen átlátszó lesz. Így a kívánt hatás létrejön a rajzoláskor.
LinearGradientBrush lgb = new LinearGradientBrush(r, Color.FromArgb(255, Color.Red), Color.FromArgb(0, Color.Red), 0, false);
Végül nincs más hátra, mint a létrehozott ecsetet felhasználva a vonalat kirajzolni.
g.FillRectangle(lgb, r);
...
|
Cikksorozat
| 2591 | Windows | Tippek és trükkök - RAS - Modem csengetési szám állítása | 1. rész |
| 2622 | Windows | Tippek és trükkök - Program futtatása más felhasználóként | 2. rész |
| 2640 | Windows | A Windows ikonméretének megváltoztatása és Windows 2000 Asztaltémák | 3. rész |
| 2657 | Windows | Tippek és trükkök - Internet Explorer | 4. rész |
| 2667 | Windows | Tippek és trükkök | 5. rész |
| 2684 | Windows | Alapértelmezések állítása, telepítési fájlok helye, intéző nézetek | 6. rész |
| 2696 | Windows | Biztonsági trükkök | 7. rész |
| 2702 | Windows | Windows XP trükkök | 8. rész |
| 2729 | Windows | Windows 2000 és XP tippek, trükkök | 9. rész |
| 2757 | Windows | Registry trükkök | 10. rész |
| 2784 | Windows | Tippek, trükkök | 11. rész |
| 2829 | Windows | Tippek, trükkök | 12. rész |
| 2889 | Windows | Windows XP tippek | 13. rész |
| 2909 | Windows | Tippek Windows XP-hez | 14. rész |
| 2919 | Windows | Windows tippek | 15. rész |
| 2924 | Windows | Windows tippek | 16. rész |
| 2963 | Windows | Windows tippek | 17. rész |
| 2973 | Windows | Windows Tippek | 18. rész |
| 2981 | Windows | Windows tippek | 19. rész |
| 2990 | Windows | Tippek-trükkök | 20. rész |
| 3027 | Windows | IIS tippek | 21. rész |
| 3034 | Windows | Windows XP tippek-trükkök | 22. rész |
| 3088 | Windows | Windows 2000/XP tippek, trükkök | 23. rész |
| 3133 | Windows | Windows XP tippcsokor | 24. rész |
| 3140 | Windows | Windows XP tippek, trükkök | 25. rész |
| 3152 | Windows | XP és IIS tippek - trükkök | 26. rész |
| 3158 | Windows | Windows XP tippek, trükkök | 27. rész |
| 3168 | Windows | Tippek, trükkök | 28. rész |
| 3170 | Windows | Registry trükkök | 29. rész |
| 3179 | Windows | Tippek, trükkök | 30. rész |
| 3197 | Windows | Windows XP tippek, trükkök | 31. rész |
| 3205 | Windows | Tippek, trükkök | 32. rész |
| 3214 | Windows | Tippek, trükkök | 33. rész |
| 3223 | Windows | Tippek, trükkök | 34. rész |
| 3233 | Windows | Tippek, trükkök | 35. rész |
| 3271 | Windows | Tippek, trükkök | 36. rész |
| 3307 | Windows | Tippek, trükkök | 37. rész |
| 3370 | Windows | Tippek, trükkök | 38. rész |
| 3399 | Windows | Tippek, trükkök | 39. rész |
| 3510 | Windows | Tippek, trükkök | 40. rész |
| 3611 | Windows | Hardverrel kapcsolatos tippek, trükkök | 41. rész |
| 3668 | Windows | Registry trükkök | 42. rész |
| 3711 | Windows | Tippek, trükkök | 43. rész |
| 3771 | Windows | Tippek, trükkök | 44. rész |
| 3801 | Windows | Tippek, trükkök | 45. rész |
| 3831 | Windows | Tippek, trükkök | 46. rész |
| 3891 | Windows | Tippek, trükkök | 47. rész |
| 3921 | Windows | Tippek, trükkök | 48. rész |
| 3981 | Windows | Tippek, trükkök | 49. rész |
| 4041 | Windows | Tippek, trükkök | 50. rész |
| 4071 | Windows | Tippek, trükkök | 51. rész |
| 4151 | Windows | Tippek, trükkök | 52. rész |
| 4171 | C# | Tippek, trükkök | 53. rész |
| 4211 | Windows | Tippek, trükkök | 54. rész |
| 4251 | Windows | Tippek, trükkök | 55. rész |
| 4281 | Windows | Tippek, trükkök | 56. rész |
| 3589 | Delphi | Tippek, trükkök | 57. rész |
| 3718 | Delphi | Tippek, trükkök | 58. rész |
Könyv
Ez a cikk megtalálható ebben a könyvben:
C# Software Offline 2002 évkönyv 526. oldal
Felhasználási feltételek
A Software Online szoftverfejlesztői magazin mindegyik cikke, minden megjelent képe, és egyéb publikált anyaga szerzői jog védelme alatt áll! Bármilyen formában történő másodlagos terjesztésük, közzétételük vagy felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes írásbeli engedélyével történhet!
|