HyperLink
Bejelentkezés
E-mail: 
Jelszó: 

Skip Navigation Links
 
Szabad és összes tárterület méretének lekérdezése

2. rész

Példaprogram letöltése

9082 bájt

Múlt heti részben bemutattuk, hogy miként kérdezhető le egy tetszőleges lemezmeghajtó teljes és a szabad tárterülete.

Ott olyan problémába ütköztünk, hogy a 3-as Delphi alatt csak a 2GB alatti méretet kaptuk vissza helyesen. Most azt nézzük meg, hogy a 4-es verzióban miként kérdezhetjük le a 2GB feletti méretet is.

Ehhez a GetDiskFreeSpaceEx függvényt fogjuk felhasználni, mely többféle információval is szolgál egy adott tárterületről.

Első paraméterként kell megadnunk azt a sztringet, mely az adott lemezegységet írja le. A következő három paraméter pedig egy 64 bites változó kell, hogy legyen. Ezekbe fogjuk visszakapni a szabad, illetve az összes tárterület méretét.

A GetDiskFreeSpaceEx már 2 GB méret felett is helyes eredményt fog szolgáltatni.

Ezt a függvényt a Win95 OSR2-től kezdve használhatjuk.

Cikksorozat

#IDKategóriaCikk címeSorozat
2598WindowsBeépített tűzfal - Internet Connection Firewall (ICF)1. rész
2605WindowsNetwork Bridge2. rész
2643WindowsRemote Desktop3. rész
2648WindowsInternetes időszinkronizálás4. rész

Könyv
Ez a cikk megtalálható ebben a könyvben: Delphi Software Offline 1999 évkönyv 215. oldal

Felhasználási feltételek
A Software Online szoftverfejlesztői magazin mindegyik cikke, minden megjelent képe, és egyéb publikált anyaga szerzői jog védelme alatt áll! Bármilyen formában történő másodlagos terjesztésük, közzétételük vagy felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes írásbeli engedélyével történhet!

Copyright © 1999-2012 Animare Software Kft. Minden jog fenntartva!
| Készült: Animare Stúdió | Adatvédelem | Kapcsolat |