|
|
|
|
Példaprogram letöltése
7077 bájt
|
Tegyen fel valahova a Form-ra egy TBevel komponenst. Ezt méretezze át igény szerint, majd indítsa el az alkalmazást.
A feladat csupán annyi, hogy a TBevel belső területén a Form lyukas legyen, vagyis nem csak, hogy látható legyen a mögötte lévő alkalmazás, de ezen a lyukon keresztül akár használható is, miközben a programunk sem tűnik el.
Egyszerű...

Ennek megoldására tulajdonképpen már minden információt közöltünk korábbi számainkban, most már csak össze kellene rakni őket egy egésszé.
Az OnCreate eseménynél a SetWindowPos függvénnyel és a HWND_TOPMOST konstanssal elérjük, hogy az alkalmazásunk minden másik fölött látható marad bármelyik is legyen az aktív.
A lyuk készítéséhez az 1. évfolyam 43. számában megjelent "Átlátszó ablak készítése" című cikkben leírt technikát használjuk azzal a módosítással, hogy a lyukat most nem a teljes Form kliens területére készítjük el, hanem csupán egy adott területére. Ez a terület pedig nem más, mint a TBevel komponens belső területe.
|
Könyv
Ez a cikk megtalálható ebben a könyvben:
Delphi Software Offline 1999 évkönyv 300. oldal
Felhasználási feltételek
A Software Online szoftverfejlesztői magazin mindegyik cikke, minden megjelent képe, és egyéb publikált anyaga szerzői jog védelme alatt áll! Bármilyen formában történő másodlagos terjesztésük, közzétételük vagy felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes írásbeli engedélyével történhet!
|